Tisztelt Látogató, Kedves Olvasó!

Hegyvári Zoltán vagyok (1965- ) és kb 30 évvel ezelőtt örököltem meg a családfánk megőrzésének és ápolásának stafétáját nagyapámtól, Hegyvári Sándortól (1911-2000).

Nagyszüleim az én születésemkor Gyöngyösön éltek, nagyapám az ország egyik utolsó puskaművese volt, aki vadászfegyverek készítésével, javításával és minden ehhez kapcsolódó feladattal foglalkozott Gyöngyös belvárosában. Nagyszerű és nagyon szerethető ember volt, aki számunkra, unokákra annyi élményt tudott nyújtani, amit nehéz lenne felsorolni. „Tati” – mert mi így hívtuk – megismertette velünk az erdőt, az erdő világát, megtanított bennünket lőni (volt egy saját kis lőtere, ahol az új és a javított fegyvereket „belőtte”), Ő volt az, aki erdei és mezőgazdasági utakon megtanított bennünket vezetni (ezek már úgyis elévültek…) – szóval számunkra Gyöngyös és a Fő tér volt nyaranként az igazi üdülés, a feltöltődés, a tanulás, a felhőtlen gyerekkor. Nagymamám (Greskovics Julianna) mindig ott állt „Tati” mögött, Ő volt az, aki mindenben megteremtette és egyengette azt a hátteret, amit nagyapám a maga zseniális módján kitalált, vagyis Ők igazán nagyszerű nagyszülők voltak nekünk.

A nyolcvanas évek közepén nagyszüleim Egerbe költöztek, illetve úgy is mondhatnám, hogy összeköltözött a két család – így én napi szinten kaptam az információt a család többi tagjáról, a történésekről, majd érkeztek nálunk is a gyerekek ( három fiú ) – Tatiék pedig szép lassan meg is öregedtek mellettünk. Nagyapám ekkor már javában adogatta át nekem a családfa fontos elemeit, majd 2000-ben, 89 éves korában itthagyott bennünket. Utolsó napjaiban én mindennap bementem Hozzá a kórházba – és családtagként én voltam az utolsó, aki találkozott Vele, aki utolsóként el tudott köszönni Tőle.

De ez a családfa nem csak Neki, hanem dédnagyapám testvérének, Hermann Istvánnak (1869-1926) köszönhető, aki először Tádé néven a váci Székesegyházban római katolikus pap lett, majd 47 éves korában a szolnoki Vártemplom plébánosa lett. Gyakorlatilag az Ő kutatásaira alapozzuk az egész családfát, Ő volt az, aki felkutatta a keresztleveleket, levéltárokban járt - mi utódok már az Ő munkáját egészítjük ki és visszük tovább.

És igen, érkeznek az újabb generációk, én a stafétát már adom át a fiamnak, Viktornak (1993- ) – aztán majd jönnek az unokák, dédunokák, remélem.

Kellemes időtöltést és keresgélést kívánok:
Hegyvári Zoltán